A lovag feje lassan, falevél módjára hullott a porba. Arcán döbbenet, és értetlenség tükröződött. Nem értte, hogyan győzedelmeskedhetett felette egy kölyök. Vére barnára festette a csatamező hideg homokját, majd szeméből tovatünk az élet fényének utolsó szikrája is.
A tömeg ujjongással vegyes szörnyülködéssel reagált az imént látott eseményekre, de a néhány másodperces megdöbbenés után éltetni kezdték az ifjú vitézt, aki hosszú küzdelem után ugyan, de sértetlenül aratott győzelmet az utóbbi évek bajnokán. A vitéz lepattant lováról, és máris hajadon leányok gyűrűjében találta magát, akik csak azt lesték, hogyan kelthetnék fel maguk iránt a fiatal férfi érdeklődését.
Falk Morgod lenézte az ilyesfajta agresszív erőfitogtatást. Miután a tömeg mozgolódni kezdett, ő gyorsan szemébe húzta vörös kámzsáját, és elindult a belváros felé. Tulajdonképpen csak azért szánta rá magát arra, hogy megnézze a viadalt, mert még volt egy kis ideje a hajó indulásáig. Az utca tömve volt a portékájukat kínáló árusokkal, így nem volt könnyű eljutnia a fogadóig, ahol megszállt. A zsibvásár oka az volt, hogy a várost vezető főkapitányok néhány napja tértek vissza sikeres hadjárotot tudva maguk mögött. Ezért került megrendezésre a lovagi torna is.
A Rézangyal nevezetű tavernában a szokottnál kissé nagyobb tömeg lábatlankodott. Falk gyorsan a pult felé masírozott, majd a szokásosat kérte, ám ezalkalommal a szobájában szerette voltna elfogyasztani a vacsoráját, így megkérte a kocsmárost, hogy vigye fel neki. Ő maga a lépcsők felé vette az irányt, ugyanis szobája az első emeleten volt. Rövid kotorászás után megtalálta a szoba kulcsát, ami sírva fordult el az ősrégi zárban. Miután belépett, egy pár pillanatig csak állt egy helyben, és a szobát mustrálta. Hmmm....minden úgy van, mint amikor elmentem - gondolta. Az idő már estére járt, miután elfogyasztotta vacsoráját, eloltotta az éjjeliszekrénye sarkán pislákoló kis olajmécsest, és eltette magát holnapra. Mielőtt az álmok ködfátylába burkolózott volna, néhány érthetetlen szót mormolt el, majd megszűnt számára az anyagi világ.
Nem volt ismeretlen Luskan lakói számára a parádé, és a kirakodóvásár. Kikötőváros révén, az emberek minden alkalmat megragadtak arra, hogy továbbadjanak portékájukon, és sokszor bizony elég nyereséges üzletek köttettek, hála a délről érkezett kalandozók tájékozatlanságának. Az éjszakát bárdmuzsika töltötte be, és a fáklyák tüze nappallá változtatta a hideg éjszakát. Ha valakinek szórakozni támadt kedve, vagy netán egy kis kalandra vágyott, akkor it biztosan megtalálta a számítását. Vásárlásra is volt lehetőség bőven, már amennyiben nem rabolták ki az embert a kalózok, vagy nem könnyített a zsebén valami félkegyelmű a vásár forgatagában. A gyönyörű szőnyegektől a különböző edényeken át egészen ritka egzotikus állatokig minden meg található volt Luskan utcáin ilyenkor éjszaka.
Az egyik ház tetejéről egy cserép pattogott lefelé egy elhagyatott kisutcára. A hatalmas zenebona és kavalkád közepette ez valahogy senkit nem zavart. Jól tudta ezt az a férfi is, aki épp macskamód ugrált egyik ház tetejéről a másikra. Ezért is engedett meg magának egy kicsit gyorsabb tempót ez alkalommal. Hacsak valaki nem pont őt keresi, akkor szinte biztos hogy észrevétlen maradhat, és úgy juthat el a fogadóig, hogy senki nem vesz tudomást az ottlétéről.
A fogadó teteje toronyként magaslott ki a szűk utcák sivár lakóházai közül. Az első emeletre kell mennie, legalábbis a levélben ez állt. Sötét köpönyege némán úszott utána az éjszakában, miközben a gravitációból csúfot űzve szaladt felfelé az ódon vályogépület borostyánnal átszőtt falán. Az első emeleti folysóhoz érve óvatosan kinyitotta az ablakot, majd bemászott. Egyszerű rutinmunkának igérkezett a megbízás, nem egy varázslóval végzett már. Semmit nem ér a ráolvasás, ha a boszorkánynak nem jön ki hang a torkán....és egy jól irányzott metszés a légcsövön meg szokta hozni a várt hatást.
A folysón félomály uralkodott. Tisztán lehetett hallani a lenti zajokat, a sörös kupák összekoccanását, a visító énekethangot, amelyet a kocsmáros éppen aktuális felesége produkált. Ismerte már ezt a helyet, járt itt néhányszor. Hála a felvonulásnak, a porfészekben szinte egész nap patakokban folyt a sör, így nem kellett nagyon óvatoskodnia, vagy vigyáznia arra, hogy ne nagy zajt csapjon. Lassan elindult végig a folysón, közben foylamatosan pásztázva a szobaszámokat. Egyszer csak egyre erősödő léptek zajára lett figyelmes. Valaki jön fel a lépcsőn. Vérében felpezsdült az adrenalin....pont ilyenkor bír valaki felmászni?! Gyorsan körbepillantott a folysón, és meglátott, egy kisebbfajta szekrényt, amiben különféle értéktelenebb serlegeket, és díszeket tároltak. Gyorsan beállt mellé, ha szerencséje van, és siekrül az árnyékban maradnia talán nem veszi észre őt a váratlan vendég. A léptek zaja egyre erősödött, és hallatszott rajta, hogy akihez tartozik, eléggé elszántan, bár nem túl sikersen igyekszik a szobájába jutni talán egy jobb tudatállapot elérése érdekében. A nagy ormótlan léptek egyre közeledtek. Ekkor váratlanul felharsant lentről egy sörízű artikulálatlan ordítás:
-Jarooddhhh...gyereh visza, a nagyyany..hád úr.hic..stenitt! Teeh fizted a következőőő körtt!
A léptek még mindig arról tanúskodtak, hogy a gazdájuk megállaíthatatlanul közeledig a szobája felé. Ekkor csoda történt. A lenti üvöltözés mondanivalója eljutott a férfi agyáig, aki visszafordult, majd megtámaszkodott a szekrény oldalának. Pont a másik irányba fordult vissza, így nem vette észre a szekrény árnyékában rejtőző alakot. Fél ork volt, ez mind a különösen kificamodott bőrszinéből, mind pedig szagából egyértelművé vált a bérgyilkos számára. A részeg férfi pont egy olyan pozitúrát vett fel, hogy szőrös hónalja, és izzadt karja pont a férfi arcával került szembe. Szeme könnybellábadt. Őt bérgyilkolásra, betörésre, információszerzésre képezték ki, nem erre! Erre a szagra nem lehetett felkészülni. A zöld alak egy magabiztos mozdulattal ellökte magát a szekrénytől, majd 2 lépést hátrált. Közben egy félork körökben igen népszerű káromkodással célozta meg az imént őt megszólító alakot odalent. Az még valami hasonlóval felelt, mire a fenti leordította neki, hogy akkor szeretné látni őt, amikor a háta közepét. A szitkok vége viszont egyre lassabb, vontatottabb, és bizonytalanabb lett. Ugyanis meglátott valami szokatlant. Egy fekete alakot a szekrény tövében. A férfi talpig fekete bőrfelszerelést, és egy hosszú feketésszürke köpönyeget viselt, arcába húzott csukjával. Fejét a pillanat tört része alatt felkapta, tekintetét a hívatlan vendégre szegezte. Szemei úgy villantak fel az árnyékból, mint a leopárdé, mikor lecsap áldozatára.
A szerencsétlen félork alig fejezte be a káromkodást, már vette volna a levegőt a tüdejébe, hogy segítségért kiáltson, így a betolakodónak nem sok ideje maradt a cselekvésre. Bal öklét belefúrta a férfi gyomorszájába, így a segélykiáltás a tödejében maradt, szájából sörízű nyál fröcsent a bérgyilkosra. Amíg kigúvadt szemekkel, hápogva próbált levegőhöz jutni, addig támadója az árnyékból előugorva kezeire szökkent, majd a két fekete bőrcsizma összekoppant a szerencsétlen alak borostás álkapcsán, és egy határozott mozdulattal arra kényszerítette a fejet, hogy az az anatómia törvényeit megcáfolva 180 fokos fordualtot tegyen. A zöld alak tekintetéből az értelem kevés szikrája is távozott, majd elkezdett a szekrény felé borulni, nem kis hangzavart jósolva ezzel. A sötét alak egy pillanat alatt talpraszökkent, majd egy elkeseredett próbálkozást tett arra, hogy visszatartsa a zuhanó testet. Sikerült nagy nehezen valami fogást találnia a hatalmas hústömegen, de érezte, hogy nem bírja sokáig tartani. Oldalra lökte, aztán a test zsák szerű puffanással ért földet a folysó padlózatán.
- Bocs barátom....tudod, rosszkor, rossz helyen. A cimborádat meg akkor akartad látni, amikor a hátad közepét..hát most látod..hehe.. Majd felkarolta a holttestet, és az ablakhoz vitte.
- Majd azt hiszik, hogy részegen kiestél az ablakon. Ne aggódj, nem fogsz hiányozni senkinek. Szép estét! - ezzel kilökte a hullát, és behajtotta az ablakot. Beletelt néhány pillanatba, amíg rendezte gondolatait, és vissza nyerte hideg vérét. Előkotorta a zsebéből a pergamentekercset, majd elkezdte keresni a szobaszámot. Á! Meg is van. 12-es szoba. Zsebéből néhány tolvajkulcsot rántott elő, majd az egyiket bedugta a zárba, és kezdetét vette a próbálkozás. Nem lesz semmi gond, egy döfés a lapocka felé, a többit a méreg megoldja...annyi ideje sem lesz, hogy felnyissa a szemhéját. A zárszerkezet meglepően halkan tűrte a próbálkozásokat, és nem is soká, lényegében kattanás nélkül kinyílt. Meglepő volt ez, hiszen nem így ismerte ezt a helyet. Recsegő parketta, nyikorgó ajtók, sikoltozó zárak voltak jellemzőek a Rézangyalra. Belépett a szobába...
A "lakosztályban" sötétség honolt, csak a csillagok világítottak be a tetőablakon. De neki ez pont elég volt, remekül eltájékozódott akár ennél nagyobb sötétségben is. Az ajtóval szemben, az ablak alatt volt egy heverő. És ott volt ő. A vörös varázsló, akinek meggyilkolásáért akkora vérdíj járt, amennyiből még egy olyan rossz életű alak is, mint ő akár több hónapig is mulatozhat. Előhúzta tőrét, és lassan elkezdett az ágy felé lépkedni. Ma vele volt a szerencséje...ma éjjel még a deszkák sem recsegtek. Odalépett az ágy mellé, és szánalommal tekintett le a kopasz, vézna alakra. Majd szúrt...a tőr kíméletlenül hasította a húst, és meg sem állt egyenesen a szívig.
Falk atyai nevetésben tört ki. Milyen mulatságos volt páholyból végignézni, ahogy annak a szerencsétlen bérgyilkosnak szertefoszlik az önelégült mosoly az arcáról. Amikor rájön, hogy akit leszúrt nem volt más, mint egy illúzió, egy majdnem tökéletes utánzat...
"Mi a fene..."...olvasta le a varázsló a férfi szájáról a szavakat, de egy hang sem hagyta el a bérgyilkos ajkait. Szemében játékos tűz gyulladt.
-Nem voltál elég elővigyázatos...-szólalt meg Falk halk, ám még is félelmet keltő hangon. Felállt a székéről, ami az ajtó mögött volt, így az elővigyázatlan merénylője nem láthatta őt amikor belépett. A férfi dermedten állt, látszott rajta, hogy most kezdni még csak összerakni a képet. És msot kezdi csak el belátni, hogy eljátszotta az egyetlen esélyét.
-Nem csodálkoztál, hogy sem a zár, sem a padló nem adott ki hangokat? A mágia sokrétű dolog, és sokféle képp szolgálhatja használóját, ha az járatos benne. - az ablakhoz sétált, majd csevegő hangnemben folytata - Mi vörös varázslók nem engedhetjük meg magunknak a nemtörődömség, a felelőtlenség, és a bizalom luxusát. Főleg ha az ember egy zulkir fia...- rövid, számító nevetést hallatott, de örömnek, vagy boldogságnak nyoma sem volt a hangjában - Ha ez megnyugtat, nem te vagy az első, aki kudarcot vall, bár ez logikus. Mit csináljak veled? Mondj egy jó okot, amiért ne pusztítsalak el...
A fekete ruhás alak arcán a rettegés, és a gyűlölet hullámai váltakoztak, közben vadul magyarázott, ám a csendvarázs miatt semmit nem lehetett érteni ebből.
- Sajnálom, de egy kukkot sem értek abból amit mondasz - mondta a varázsló lebiggyesztett szájjal, kissé mesterkélten.
A bérgyilkos szeme vérben forgott, a gyűlölettel teli félelemtől remegtek a kezei. Támadásba lendült, szúrt, talált. Majd az alak újra köddé vált, akárcsak az előző. A háta mögül valaki eszelős kajact hallatott. Majd néhány érthetetlen szó elmormolása után egyszerűen lángrakapott. Hatalmasat ordított a fájdalomtól....persze ezt senki sem hallotta. Ha a szobában nem uralkodik természet ellenes csönd, valószínűleg ezt a sikolyt még egy fél mérfölddel arrébb is tisztán hallották volna. Szemrehányóan hátrafordult, és meglátta a Vörös utázót....teljes valójában. Szemében mániákus gonoszság tüze égett...a fájdalomé, az áldozatai fájdalmáé.
folyt. köv.